Tag Archives: Ürgés

VI. Ürgés Fesztivál

2017. augusztus 5-én került megrendezésre a VI. tápiószecsői Ürgés Fesztivál. Mint az elmúlt évekhez híven, a SzITA idén is részt vett az eseményen adománygyűjtés céljából.

Ahogy azt megszokhatta a közönség az adományokért cserébe minden évben valami finomsággal kedveskedünk. Első évben az úgynevezett boldogi rózsával leptük meg az érdeklődőket, tavaly jégkásával örvendeztettük a falu apraját-nagyják, idén pedig fantasztikus hideg gyümölcskoktéllal, ami igazi felüdülés volt a nagy forróságban.

Az akciónknak köszönhetően 60.450 forintot gyűjtöttünk az alapítványnak, melyet ezúton is köszönünk mindenkinek, aki hozzájárult ehhez.

Köszönjük szépen a gyümölcs felajánlást Pottok Gergely zöldségesnek, az Urbán Kft-nek (Retro ABC) és Inczéné Bálint Nikolettnek, valamint köszönjük szépen a poharakat Halmosi Máriának (100 ft-os bolt).

És nem szeretnék megfeledkezni azokról a szülőkről, hozzátartozókról sem akik az eseményen segítettek nekünk: Incze Áron, Kovács Veronika, Dombi Gabi, Nagy-Heincz Brigitta, Baginé Szilágyi Mária, Bálint Tímea.

Reméljük jövőre is hasonló sikerekkel tekintünk majd vissza az Ürgés Fesztiválra.

Üdvözlettel:

Lászlóné Dósa Nikoletta

Beszámoló a IV. Ürgés Fesztiválon való részvételről

A Széchenyi Iskola Tanulóiért Alapítvány túl van első nyilvános szereplésén, amelyre a IV. Ürgés Fesztiválon került sor. Célunk a bemutatkozás, illetve az adománygyűjtés volt. Úgy érezzük, a bemutatkozás sikeresen megtörtént, hiszen számos érdeklődő kereste fel sátrunkat.

Adományokat négy különböző célra gyűjtöttünk: sportszerekre, térképekre és szemléltető eszközökre egyaránt 25 000 Ft-ot vártunk, míg a Művészeti Tagozat eszközök vásárlásához várt segítséget. Örömmel jelentjük, hogy a célt elértük, sőt, túl is teljesítettük! Sportszerekre 30 000 Ft, térképekre 31 600 Ft, szemléltető eszközökre 25 000 Ft gyűlt össze, a Művészeti Tagozat pedig 23 000 Ft-tal gazdagodott.

Az adományok felhasználásáról a Szecsői Tükör hasábjain, honlapunkon
(www.szita-szecso.hu), valamint Facebook oldalunkon adunk majd tájékoztatást.

Köszönjük mindenkinek a segítséget, az Alapítvány sikere egyben az iskola és a község sikere is!

Külön köszönjük az indulásunkhoz nyújtott segítséget Gál Imrének és családjának, Varga József Zoltánnak és családjának, Tary Gábornak és családjának, Pintácsi Mártának és családjának, valamint Nagy István nyomdásznak és családjának.

Palotás Klára (SzITA)

Ott leszünk a IV. Ürgés Fesztiválon

ürgés1Kedves Tápiószecsői Lakosok!

Örömmel értesítünk benneteket, hogy megalakult a Széchenyi Iskola Tanulóiért Alapítvány!

Első alkalommal a Szecsői Ürgés Fesztiválon találkozhattok velünk.

Keressétek a sátrunkat, várunk szeretettel!

Szita